Több, mint egy blog!

2024. május 24. 19:44 - Raven1975

Xavi búcsúüzenete:

"Kedves barátaim! Vasárnap véget ér a Barça kispadján edzőként töltött időszakom. Soha nem könnyű elhagyni életed klubját, de nagyon büszke vagyok arra, hogy a két és fél szezonom alatt a Barça öltözője a második családom volt. Köszönöm a szurkolók támogatását és szeretetét, akik ugyanúgy mellettem álltak, mint ahogy játékosként is ezt tették. Vasárnaptól én is egy leszek a Barça szurkolók között a lelátón, legyen az akár Olimpiai Stadion, akár később a megújult Camp Nou. Mielőtt edző vagy játékos lettem volna, már Barça szurkoló voltam, így csakis a legjobbakat akarhatom ennek a klubnak. Nagyszerű játékosokkal és fantasztikus stábbal dolgoztam együtt. Köszönöm mindenkinek, hogy elértük a kitűzött célokat, csúcspontként a tavalyi bajnoki és szuperliga trófeával. Ebben a szezonban nem úgy működtek a dolgok, ahogy szerettük volna, de segítettünk a La Masia új generációjának felnőni, ami minden Barça szurkolóra inspirációként hatott. Nagyon köszönöm mindenkinek! A szurkolóknak, a játékosoknak, a stábnak, a klub dolgozóinak, az elnöknek, a igazgatótanácsnak, a sportigazgatóknak, a médiának, és mindenkinek, akivel megoszthattam ezt a két és fél éves utazást! A legjobbakat kívánom a klubnak, amit a szívemben őrzök. Visça el Barça!"

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://culesarok.blog.hu/api/trackback/id/tr118413019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robi71 2024.05.24. 20:32:43

Maradnia kellett volna a téli elhatározásánál és szezon végén ünnepélyes körülmények között elbúcsúzni. Nem tudom mi volt ez a kis intermezzo "mégis maradok, de mégsem"....de már nem is számít.
Viszlát "Maestro"....bárhol is folytatod, sok sikert.

KJDaniel 2024.05.24. 23:02:00

Jó pihenést (azt hiszem szüksége lesz rá) és sok sikert bárhova is sodor az élet vezetőedzőnek.

Gondolkodás nélkül jött mikor a klubnak szüksége volt rá és egyetértek Robival, nem szabadott volna engednie, hogy Laporta meggyőzze a maradásról, akkor lehetett volna egy tisztességes búcsúja, persze gondolom ő sem hitte, hogy megcsinálja vele mindazt a klub ami ma történt, de ez van sajnos.

Nagy kíváncsisággal és izgatottsággal várom Hansi Flick érkezését, ha csak a játékosok mentalitásán és erőnlétén tud javítani a stábjával, már megérte leszerződtetni, de hiszem, hogy sokkal többre lesz képes és nagy meglepetéseket fog okozni nekünk.

2002(!) óta az első olyan menedzser aki BL győztesként jön ide, érdemes ezen is elgondolkozni, hogy vajon miért nem prioritás nálunk sosem, hogy sikeres legyen egy tréner mikor ide kerül?
Mennyi kutyaütőt lehetett volna elkerülni pedig, Tata Martino, Setien, Koeman stb.

Bivi76 2024.05.25. 03:36:17

@KJDaniel: Ha kutyaütőnek nevezed Koeman-t, akkor bőven beleillik ebbe a kategóriába Valverde, és a vasárnap búcsúzó edzőnk is.

Bivi76 2024.05.25. 11:02:14

A katalán Sport szerint, Rafael Marquez a következő, aki elhagyhatja a Barcelonát. Úgy látszik Laporta nagytakarításba kezd. Bízom benne, ez a játékosállonányra is vonatkozni fog, és a Hernandez által idehozatott "harmadik polcos" játékosok kereshetnek maguknak új csapatot.

Bivi76 2024.05.25. 11:09:11

Amúgy az a meglátásom, Laporta ezekkel a döntésekkel 19-re lapot húz. Érzi hogy nem tudja kihúzni a klubot ebből a csődközeli állapotból, most már mindennel próbálkozik. Szerintem előbb utóbb itt előrehozott elnökválasztás lesz.

Robi71 2024.05.25. 19:13:35

@Bivi76: Ha Marquez elhagyja Barca-t, gondolom nem Laporta miatt lesz...hanem azért, mert többre vágyik, mint a B csapatot a 3. ligában edzeni. Csalódott lehet amiatt is, hogy nem ő vette át Xavi helyét.
Laporta már húzott lapot 19-re, most 20-ra kér.
Előrehozott elnökválasztásra nem látok értelemet...a klub eladására annál inkább.

Robi71 2024.05.26. 00:26:01

Nem tudom miért ölünk bele százmilliókat a férficsapatba, ha pár millióból világverő női csapatot lehet összerakni. :)

Robi71 2024.05.26. 01:50:56

Újabb "csemege"
A klub továbbra is fedezi a korábbi játékosok, például Messi, Busquets és Jordi Alba fizetésének egy részét.
24,2 millió eurós adósság a Leeds United felé Raphinháért és további 38,4 millió euró a következő években.
11,8 millió eurós adósság a Sevillával szemben Jules Koundéért.
10,2 millió eurós adósság a Bayern München felé Robert Lewandowskiért.
13 millió eurós adósság a Manchester City felé Ferran Torresért.
16 millió eurós adósság az Ajaxnak Frenkie de Jongért.
4 millió eurós adósság Valencia felé a Netért.
3,9 millió eurós adósság a Betis felé Emerson és Junior Firpo miatt.
Miralem Pjanic 0,5 millió eurós adóssága a Juventusnak.

Bivi76 2024.05.26. 06:07:08

@Robi71: Akik ilyen szerződéseket kötöttek, hogy ennyi év elteltével is fizetési kötelezettsége van az FC Barcelonának, arra nincs más jelző, mint felelőtlen amatőr.

Robi71 2024.05.26. 14:02:26

@Bivi76: A klub nem tudott eleget tenni a szerződésbeli kötelezettségeinek és átütemezte a bérek kifizetését. Hálás lehet, hogy a játékosok belementek ebbe.
De nekem inkább a második fele "édekes"...ha klubvezető lennél ezek után adnál-e játékos hitelbe a Barca-nak?
Több, mint egy blog!
süti beállítások módosítása