Több, mint egy blog!

2024. június 11. 17:55 - Raven1975

Jules Koundé interjú:

"A stílusom? Az az érzésem, hogy ez emberek túl sok figyelmet szentelnek neki. Gyakran elfelejtik, hogy egy focista vagyok, ez a munkám, és rengeteg időt fektetek bele. Azt gondolják, hogy mivel szeretek jól öltözködni, több időt szentelek a divatnak, mint a futballnak. Ez pedig nem igaz. A napi rutinom olyan, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. 7 órakor kelek, egyéni edzésmunkát végzek, ezt követően az edzőközpontba megyek, elvégzem az előírt kezeléseket, majd részt veszek az edzésen a csapattal, majd újabb kezelések következnek. Délután 3 órakor hazaérek, pihenek, ezt követően pedig még egy edzés következik a személyi edzőmmel. Most már második éve edzek kétszer naponta. Januárban, miután egy gyengébb időszakon mentem keresztül, azt mondtam magamnak, miért ne iktathatnék be még egy edzést, hátha segít a teljesítményem növelésében. Mára pedig már ez is a rutinom része lett. Ebben a szezonban, az egy eseten kívül, amikor találkoztam Gavi térdével, nem volt egyetlen fizikai problémám sem, amire panaszkodhatnék. Erre pedig nagyon büszke vagyok, mert ez a sok befektetett munka gyümölcse. A Barçában folytatom-e? Az egyik kulcsjátékos vagyok, egyike a vezéregyéniségeknek, és mindenek felett, tisztában vagyok vele, hogy egy megbízható játékos vagyok."

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://culesarok.blog.hu/api/trackback/id/tr1318425983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2024.06.12. 13:35:53

Jules Koundé a pályán kívül mindig kitűnik a többiek közül az öltözködésével és szerintem a pályán rendre hozza a tőle elvárt magas színvonalat kevés hibával!

Bivi76 2024.06.13. 19:59:59

Na végre! Aleix Garcia hivatalosan is a Leverkusen játékosa. Hála az égnek! Egytől megszabadultunk!

Bivi76 2024.06.14. 07:42:50

Most hogy Aleix Garciáról "lemaradtunk", a mai Elmundo híre szerint a Betis 30 éves támadója, Ayoze Perez került látókörünkbe. Újabb "pompás, parádés" kiszemelt, bízzunk benne hogy lesz egy másik balek csapat, amely lecsapja a kezünkről. Közben a Real Madrid megállapodott a River Plate csapatával, a 16 éves argentín tehetség, Mastantuano leigazolásáról. Juni Calafat megint igazolta szakmai zsenialitását.

Enter22 2024.06.14. 09:10:06

Teljesen egyetértek veled. Nem arról van szó, hogy lemaradunk egy-két tehetségről. Mindenkiről lemaradunk tendenziózusan. Vinicicus, Rodrygo, Endrick, Güler, most Mastantuano(?). És akkor még nem is beszéltem Mpappe, Bellingham, Wirtz(?).

Mi van itt? Ki a fene ez a Roque? Enyire béna? Deconak plussz lóvé? Miért nem próbálunk leigazolni labdaügyes játékosokat?

Értem, hogy nincs pénz, de nem vonzó a sportszakmai projekt, nulla a hypunk. Messi idejében azt mondtuk, ide nem jön senki, mert fix a kezdő, A Margitba özönlenek a sztárok a padra.

Persze kellenek a csapatba Merinok is, (mi Romeut hoztuk) de elől csak Yamal van akit jó nézni, esetleg Félix egy-egy jó napján.

A Real BL-t nyert Nachoval és Mendyvel vagy a hentes Rüdigerrel. Komolyan??

Nem tudo Flick milyen felállást tervez, de a jövő Barcájában a Gavi-Pedri-Fermin tengelynek komoly szerepe lenne, ha biztosított a folyamatos fejlődésük. Lewandowsky kilóg a sorból. Szerintem 9-es poszton nagyon gyengék vagyunk. A többi hiányposzttal mellett.

Adva van a feladat, kevés pénzből kell versenyképesnek lenni a Madriddal, erősödni fizikálisan, javulni letámadásban, az átmenetekben, gyorsabban kihozni/ és járatni a labdát, kreatívnak lenni a betömörülő védelmek ellen. Újra nézőcsalogató szép futballt kellene játszanunk, virtuóz világsztárokkal a csapatban.

Nem tudom náluk mennyire veszik figyelembe a legújabb segédeszközöket. Matematikus elemzők, AI, futball intelligencia alapján történő szelekció, agy-diagnosztikai eszközök segítségével. Olyan érzésem van, hogy mindenben lemaradunk szép lassan, és még a scouting rendszerünk is befuccsolt. Ja nem, mert 2M-ért vettük Fayet es lehet eladjuk 20M-ért. Bravó!

Feri7_ 2024.06.14. 10:35:16

Nálunk régóta gondok vannak a potenciális játékosok megfigyelésével, leigazolásával kapcsolatban. Szerintem ha egy magyar faluból neveznénk ki nyugdíjas megfigyelőket, ők is jobban végeznék a feladatukat. Kellene egy új Ronaldinho (bár olyan játékos szerintem már nem lesz az én életemben) a Pedri-Gavi-Fermin trió mellé és egy normális helyzetkihasználású, kreatív, labdabiztos 9-es elölre és kis túlzással meg is lennénk. De majd Flick és a többi szakember megoldja, vagy nem... Meglátjuk majd mit hoz a jövő. ;)
.
..
...
Barça, Barça, Baaaaarça!!!!!!!! ;)

Robi71 2024.06.15. 00:17:35

@Bivi76: Hivatalos, Garcia-ért 20 milliót fizet a Leverkusen.
Közben Ferran-ért jött egy 15+5 milliós ajánlat a Newcastle-tól (több hírforrás is lehozta).

Eminusz 2024.06.15. 07:40:58

@Robi71: De a Barca valoszinuleg el fogja utasitani, mert 35 milliora tartjak…
A baj ezzel csak az, hogy tok mindegy mennyit adnak erte, az osszeg azonnal mehetne is a Citynek, mert meg mindig nem lett kifizetve… :)

Bivi76 2024.06.15. 09:14:49

@Robi71: El kell adni. Örüljünk hogy van olyan balek csapat, akinek még kell ez a bűngyenge játékos. Hihetetlen az előző edző, hogy Ferran Torresre, és Lewandowskira mennyi pénzt kiadatott az elnökkel, aki minden szavát, kérését "megette", a besült projektje megvalósulásáért.

Robi71 2024.06.15. 11:22:10

@Eminusz: Igen, ez így van. Érdekes kérdés a továbbiakban, hogy ki ad hitelbe nekünk játékost úgy, hogy tudják fűnek-fának tartozunk. Olyan játékosokért is van tartozásunk, akiken már rég túl is adtunk.

Bivi76 2024.06.15. 11:46:23

@Robi71: Én azokkal az edzőkkel fizettetném vissza a pénzeket, akik idehozatták ezeket a bűngyenge játékosokat. Csak néhány az elmúlt másfél évtizedből :Csihrinszkij, Keirrison, Henrique, Hleb, Andre Gomes, Aleix Vidal, Arda Turan, Jeremy Mathieu, Paco Alcacer, Douglas ,Aleix Vidal,Romeu, Ferran Torres, Inigo Martinez, Marcos Alonso,.... stb. Te jó ég! Bűngyenge játékosok, és több százmillió euró. Totál amatőrizmus. Ezért tartunk itt! Felelősök meg nincsenek.

Bivi76 2024.06.15. 11:50:19

@Robi71: Én elhiszem hogy van olyan igazolás, ami nem válik be. De ennyi bűngyenge játékost, csak mi tudtunk igazolni, ami bizonyítja hogy fontos pozíciókban (elnök, játékosmegfigyelő, edző..) nálunk szakmailag Nullák, amatőrök voltak. Itt az eredménye.

Robi71 2024.06.15. 12:23:06

@Bivi76: Én elsősorban nem az edzőket tenném felelősé ezért, hanem vezetőket (sportigazgató, elnök). Az edző kérhet....de a döntés és a végrehajtás az utóbbiaké.
Az ilyen igazolásokat is két kategóriába sorolnám, azok aki minden jóindulat mellett nem váltak be és a "kifizetéseket", olyanok akik nem is azért lettek igazolva, hogy a csapatba kerüljenek...hanem, hogy jutalék csurranjon bizonyos zsebekbe. Például André Cury és bandája, akik a brazil piacon "segítenek".
Több, mint egy blog!
süti beállítások módosítása