Több, mint egy blog!

2024. június 29. 18:33 - Raven1975

Kevesebb mint két nap a pénzügyi év zárásáig, befektető még mindig sehol.

Szorul a hurok a Barcelona nyaka körül, melynek még mindig el kell adni a Barça Studios 29 százalékát ahhoz, hogy a nyári átigazolási ablak kezdetét jobb helyzetben várhassa. A klub már hosszú hónapok óta, pontosabban tavaly nyár óta próbálja eladni a fent említett tulajdonjogot, sokáig a Libero német cég mutatkozott a befutónak, végül azonban nem teljesítették a fizetési kötelezettségüket, 40 millió eurós hiányt hagyva a kasszában. A katalánok így most újra vevőt keresnek, már hónapok óta, jelenleg azonban semmi hivatalos hír nincs az ügy kapcsán. A klubvezetés a héten egy megbeszélést tartott, ahol feltehetően főként erről értekeztek. A másik lehetőség a Nike-val való szerződéshosszabbítás, illetve az ezért járó aláírási pénz, de ennek a bejelentése sem történt még meg. Amennyiben nem tudják megvalósítani egyik üzletet sem június 30-ig, úgy a Barcelona még nehezebb helyzetben lesz a nyári átigazolási időszakban, mivel a játékoseladásokból származó bevételeinek csak egy részét fektetheti erősítésekbe. 

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://culesarok.blog.hu/api/trackback/id/tr5518437721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2024.06.30. 12:53:44

Nem lesz itt bejelentve semmi. Nem kell nagy célokat kitűzni a klub elé jó pár éven át. Ha mégis nyer valamit a Barça az valóban nagy siker lesz! De az nem a jelenlegi elnökség érdeme lesz!

Bivi76 2024.06.30. 14:50:39

Hivatalosan bejelentették Félix, Cancelo, és Marcos Alonso távozását.

Bivi76 2024.06.30. 14:56:19

Közben ajánlatot tettünk Jaden Philogene játékogáért a Hull City csapatának. Érdekes nyár elé nézünk.

Bivi76 2024.06.30. 15:10:41

@Bivi76: A hivatalos bejelentés után a két Joao - t törölték. Most akkor mi van?

Bivi76 2024.06.30. 15:21:37

Én értem ha egy klub prof!De ennyire mint mi! :-)

BlackStar* 2024.06.30. 18:15:29

@Bivi76: Formalitás, lejárt a kölcsönszerződésük, szóval hivatalosan valóban távoznak. Viszont a sorsuk még nem dőlt el, mert ettől még ugyanúgy tárgyalhatnak a klubok értük és valószínűleg fognak is.

Raven1975 2024.06.30. 19:05:40

Kilenc játékos távozik a Barça Atlètictől szerződésük lejártával.
Pau Víctor, Moha Moukhliss, Marc Vidal, Pelayo Fernández, Naim García, Iker Goujón, Jaume Cuéllar, Josep Cerdà és Saïdou Bah. További sok sikert a srácoknak!

Bivi76 2024.07.01. 13:48:32

Száz százalékig biztos vagyok abban, ha a Real Madrid nem szerezte volna meg Mbappét, akkor már Nico Williams leigazolásán dolgozna. Mivel túlkínálat van náluk támadó szekcióban, és nem mennek rá a Bilbao játékosára, nekünk mindenképp meg kell szerezni a villámléptű csatárt.

KJDaniel 2024.07.01. 15:21:41

@Bivi76: Már az EB előtt is írtam, hogy mennyire szeretném Nico-t nálunk látni, a válogatottbeli teljesítménye pedig csak méginkább megerősíti ezt a vágyamat.. :D
Képzelje el mindenki Nico-t és Lamine-t a széleken nálunk, több, mint egy évtizedre megoldanák a szélső kérdést a válogatottban és a Barcában is. Mindent meg kell érte tennie!

jani888 2024.07.02. 09:06:14

@Bivi76: Nagyon kellene . Végre bal oldalon is lenne lendület, képesség ,akarás...

Balázs37. 2024.07.02. 15:46:59

Kijelentették, hogy Faye nem eladó, na végre, jobb oldalon, és középen is bevethető, a szezont a felnőtt csapattal kezdi, és számítanak rá!

KJDaniel 2024.07.02. 16:59:07

@Balázs37.: Bizony és ez egy remek hír, kíváncsi leszek rá nagyon a felkészülési meccseken.
Viszont ha jól tudom, inkább a bal oldalon lehet még bevetni a középső védő poszton túl mert bal lábas Faye.

Robi71 2024.07.04. 14:26:15

Dest ingyen a PSV-hez igazolt.
Roberto és Alonso klubnélküli lett.
Hivatalos.
Több, mint egy blog!
süti beállítások módosítása