Több, mint egy blog!

2024. augusztus 18. 12:26 - Raven1975

Hansi Flick a mérkőzés után:

"Yamal? Fantasztikus játékos. Érzelmes meccs volt ez számára azok után, ami történt vele a héten. Büszke vagyok rá, nagyon sokat segített a csapatnak a győzelem kiharcolásában. Felállva tapsolták őt a valenciaiak? Lamine egy remek srác, mindenki szereti őt focizni látni. Úgy vélem, ezért ennyire sikeres. Baldé? További teszteket végeznek majd el rajta, ha visszaértünk Barcelonába, de szerintem rendben lesz. Az akadémista srácok már az amerikai turnén is megmutatták, hogy készen állnak a feladatra. Nem érdekel, hogy hány fiatallal áll fel a csapat, egyszerűen csak örülök, hogy velünk vannak. Lewandowski már túl öreg? Elképesztően profi. Mindannyian láthattuk, hogyan veszi ki részét a védekezésből, ez pedig nagyon fontos dolog számunkra. Csapatként kell támadnunk és védekeznünk is. Gündogan kimaradása? Volt egy kis kellemetlensége. Váltottunk néhány szót egymással, de, hogy miről, az csak ránk tartozik. Ami a jövőjét illeti, szerintem maradni fog."

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://culesarok.blog.hu/api/trackback/id/tr2118468855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robi71 2024.08.18. 21:15:39

Minden meccshez alázattal és szorgalmasan gyüjteni a pontokat...tapadva ezzel a Real-ra. Minden meccs végén azt akarom látni a fiukon, hogy mindent kiadtak magukból. Aztán meglátjuk mire lesz elég ez...

Csbcs 2024.08.18. 21:47:33

@Robi71: Elmondom neked, egy liga bronzra max. Elképesztő erőfölény kezd kialakulni a reál javára, de meg merem kockáztatni, hogy az atm is erősebb kerettel fog neki vágni a szezonnak mint mi. Augusztus 18. és a beígért erősítések sehol. A bevételek nem jönnek, hogy fogunk így megfelelni az 1/1 szabálynak? Laporta évek óta hülyíti a népet, Deco meg egy kókler. Egy db Olmot tudunk felmutatni, aki nem hiányposztra érkezett. Ráadásul őt sem tudjuk regisztrálni. Tegnap mázlink is volt, hogy a Valencia nem rúgta be a ziccereit az első félidőben, de ugyan azok a hibák voltak, mint az előző években. Bármilyen jó edző Flick, szarból és ifistákból ő sem tud várat építeni…

KJDaniel98 2024.08.18. 23:41:39

Egy kis pozitívum vasárnap estére, a Mallorca remek futballal 1-1-re hozta a Real elleni meccsét, így 2 ponttal máris megyünk előttük.

Igen, viccesen hangzik az első forduló után már számolgatni, de ezeken a meccseken múlik majd a bajnoki cím sorsa, szóval szépen meccsről, meccsre kell haladni és a lehető legkevesebb pontot elszórni a kis és középcsapatok ellen.

jani888 2024.08.19. 10:20:26

@KJDaniel98: Így van . A megszerzett, vagy elvesztett pont mindegy ,hogy a bajnokság elején vagy végén veszik ,vagy jön, a végelszámolásnál ugyanúgy számít ...Az,hogy " hosszú még a szezon , lehet javítani " ,igazán csak egy duma ,de ami elment ,azt a végén nem nem lehet számolni ...

KJDaniel98 2024.08.19. 15:12:02

Ez a fogalmatlan hozzá nem értő Deco mikor takarodik el innen végre?
Alemany milliószor jobban végezte a munkáját, de Laportának egy bólogató kiskutya kellett inkább.

Csak, hogy értsétek miért húztam fel magam ennyire, a klub a médián keresztül addig addig terjesztette a valótlan híreket ameddig sikerült elérniük, hogy Gündogan elfogadja a távozását, most éppen várják a beérkező ajánlatokat, remek!!

Az alibi de Jong rekord fizuval marad ameddig le nem jár a szerződése, a folyamatosan sérült Gavi, Pedri, Olmo hármasra nem lehet számítani, majd megoldják ezt is a fiatalok, mert a tavalyi szezon legjobb játékosa nem kell nekünk, érthetetlen.

KJDaniel98 2024.08.19. 15:14:32

@KJDaniel98: a legszebb az egészben, hogy akár ingyen is elengednék csak legyen hely a fizetési keretben regisztrálni Olmo-t.
Erre dicsekszik Laporta??
Ezt tudták elérni évek alatt?
Szánalmas!!!

Raven1975 2024.08.19. 16:58:21

Ez már több mint szánalmas, lassan elérik azt nálam, hogy egyetlen meccset se nézzek meg, amíg Laporta és oligarchája irányítja a klubot! Komoly mélyrepülés szemtanúi lehetünk, amikor egy egész szezont sérülés nélkül, magas szinten végigjátszó Gündogant szinte elzavarnak a csapattól és a jelenleg senkinek sem kellő Lengletnak szerződés hosszabbítást kínálnak!

Bivi76 2024.08.19. 17:03:04

@KJDaniel98: Megmondom őszintén, én sem vagyok oda Laportáért. Csalódtam benne,mert hangzatos kijelentései ellenére,nem látom a "fényt az alagút végén". Rendkívül rossz a klub átigazolási politikája,a rendelkezésre álló kevés kis pénzt, hozzá nemértő módon költi el. Első korszakának kezdetén,ami nagyon sikeres volt,(2003) reménysugárként érkezett Joan Gaspart után.Erős volt a belépője,minden idők egyik, ha nem a legjobb játékosának,Ronaldinho leigazolásával. Azért tegyük halkan hozzá, hogy a transzfer létrejöttében Sandro Rosell volt a kulcsszereplő. Előtte marketing vonalon mozgott (Nike),3 évet élt Brazíliában.Ott ismerkedett össze Luis Felipe Scolarival,és Ronaldinhoval. Laporta első ciklusának elején érkezett még Belletti,Rafa Marquez,Van Bronckhorst,Quaresma,Deco,Edmilsson,Eto o,Giuly,Larsson,Davids,Albertini,...később Sylvinho,Maxwell, Gabi Milito,Henry,Yaya Toure.... Szenzációs csapatot hozott össze. Ezután valami megtört. Elkövetett egy történelmi baklövést.a két BL döntőn gólt rúgó Eto o-ibrahimovics ráfizetéses cserével.Amúgy Ibra is zseni volt,de inkább nem megyek bele a sztoriba,aki nem napellenzős,tudja miről beszél.Aztán jöttek a sorozatos melléfogások.Csihrinszkij, Hleb, Keirrison,Henrique, Caceres.... Néhány 100 millió euró ment ki az ablakon. Laportáról ennyi. Nagyszerű elnök volt egy ideig (amíg Johann Cruyff tanácsait követte), véleményem szerint mára becsődölt.Mentségére legyen szólva,attól az embertől örökölte meg az elnöki széket,aki tönkretette az FC Barcelonát.De hangsúlyozom, első regnálása második felében megkezdődött a klub anyagi hanyatlása.

Red Cule 2024.08.19. 17:23:00

Nekem úgy tűnik, Ferran és Gündoğan elhagyja a Barçát.

Bivi76 2024.08.19. 18:53:59

Elfelejtettem írni még Zambrotta,Thuram és Abidal leigazolásával. Ők még Rijjkard idején jöttek.Micsoda sztárokat igazoltunk akkoriban! Te jó ég! Eszméletlenül mekkora játékosaink voltak! Sajnos már csak történelem!

Bivi76 2024.08.19. 18:56:06

Ők még mind Laporta "bekattanása"előtt étkeztek.(Eto o-ibrahimovics csere)

Robi71 2024.08.19. 21:23:03

@Raven1975: Én nem lennék ennyire kritikus a klubvezetéssel. Tudjuk, hogy komoly problémák vannak....de a valósággal (ami szerintem rosszabb, mint gondoljuk) csak ők vannak tisztában.
Az igazolásokról csak annyit, hogy abból a kevésből ami rendelkezésre állt csak olyanokat tudtak igazolni, akik ide akartak igazolni és kierőszakolták ezt...klubjaik kénytelenek voltak belemenni akár a részletfizetésbe.
Gündogan távozása számomra meglepő...főleg Flick érkezésével. A múlt szezonban többször is kritizálta a játékostársai hozzáállását. Ez az ami nálam jobban kiverte a biztosítékot, mint a klubvezetés ténykedése.

Robi71 2024.08.19. 21:32:25

@Bivi76: Szokás szerint az igazság mellett számtalan csúsztatás is van az írásodban.
Rosell ténykedés az elején valóban sikeres volt. A Cury cimborája közreműködésével az elején valóban remekül igazolt...de az utolsó években ez teljesen átment pénzmosásában és felettébb gyanús kifizetésekben....tucatnyi minősíthetetlen igazolások formájában.
Az Eto'o - Ibra cseréjért nem ő a felelős...de ő volt akinek elnökként az első lépése a toxikus Ibra eltávolítása volt.

Bivi76 2024.08.20. 07:54:22

@Robi71: Kezdjük azzal kedves Robi, hogy az írásomban Rosell nevét akkor említettem meg,mikor Laporta elnökségét taglaltam. Szó nem volt Rosell elnöki munkájáról.Második ,kedves Robi: én úgy tudom,Vitor Roque, Laporta elnöksége idején került hozzánk,az Általad említett Cury segítségével. Úgyhogy légyszíves fejezd be az állandó bírálatomat hogy rengeteget csúsztatok.Nézz utána,és utána szólalj meg! Az hogy Ibrahimovics toxikus? Tekints már vissza a pályafutására! Egy jó edzőnek és jó elnöknek,jó pedagógusnak is kell lennie. De olyan szurkolótársnak,aki állandóan az írásaimban keresi az Általa vélt csúsztatásokat,többet kellene utánanézni a 2003-2008 közötti időszak eseményekhez. Ha jól tudom, Te vallottad be,akkor még Real Madrid drukker voltál! Úgyhogy amit mi sokan átéltünk Eto o, Ronaldinho varázslatával, gondolom Neked nagyon fájdalmas volt.Te akkoriban még Zidane,Roberto Carlos,Raul,Figo (áruló)....nevével fémjelezte csapat mellett voltál,és nem tudtad átérezni,mit jelentett nekünk, hogy 92 után (Koeman szabadrúgásgólja), 2006-ban megnyertük a legrangosabb európai kupát 2.alkalommal. Nehéz lehet megemésztened, hogy egy zsenit megtapsoltatok saját otthonotokban(Bernabeu),aki sok év után visszacsalta a mosolyt minden Barcelona szurkoló arcára! Mit tudsz Te azokról az időkről? Real drukkerként tapsoltál 98-ban,2000-ben,és 2002-ben. Mi kiböjtöltük 2006-ot! Úgyhogy kedves Robi, kevesebbet kellene a jelenlegi csapatoddal,a Manchester Cityvel foglalkoznod (már követni is nehéz,mennyi csapatnak szurkoltál), többet olvasni az FC Barcelonáról,akkor talán rájössz, hogy egy olyan Barca Szurkolóval próbálsz mindig vitázni, 'csúsztatást " keresni az írásaiban,aki Nálad többlet tud a katalán sztárcsapatról,és milliószor jobban szereti mint Te!

jani888 2024.08.20. 10:02:30

@Bivi76: És sajnos az az elnök ( Bartomeu ) még perbe fogva sincs . Pedig bőven lenne miért .Parádézik a meccseken ,bár talán nem a díszpáholyban...

Robi71 2024.08.20. 11:34:18

@Bivi76: Igazad van, mint mindig...de remélem a klub nem rád bizza a történelemkönyvének megírását.
Azért fogadj meg egy szerény tanácsot tőlem, használd gyakrabban a "szerintem" és "véleményem" szavakat a mondataidban vagy ha valamit biztosan állítasz, akkor mellékelni a forrást...mert csak arra emlékszel amire akarsz és úgy ahogy te szeretnéd, hogy megtörtént volna.
De ez volt az utolsó alaklom, hogy vitatkozok a klubról egy nálamnál többet tudó emberrel.

Bivi76 2024.08.20. 11:56:30

@Robi71: Te a Real Madrid történelem könyvével foglalkozzál,meg a Manchester Cityével! Hol voltál 92-ben? Azt sem tudtad hogy létezik olyan csapat hogy FC Barcelona.

Bivi76 2024.08.20. 11:59:06

@Robi71: Próbáld mosni más agyát,a tényekkel meg ne szállj harcba!

Bivi76 2024.08.20. 12:00:30

@Robi71: Jól írtad,Nálad többet tudok az FC Barcelonáról.

Bivi76 2024.08.20. 12:06:27

@Robi71: Én nem az a fajta ember vagyok,aki elhinné azt, hogy például Csihrinszkij Sandro Rosell elnöksége idején került ide.Lehet van itt a blogon olyan szurkoló aki megeszi ezt,de aki tisztában van a dolgokkal,az tudja hogy a Laporta-Guardiola páros "kitűnő" igazolása volt ez a játékos.

Bivi76 2024.08.20. 12:52:11

@Robi71: Szavaiddal élve: mellékeld a forrást,amire alspozod azt a véleményedet,hogy csúsztattam a 4 órával ezelőtti hosszabb blogbejegyzésemben! Köszönöm előre is! Fáj az igazság Csihrinszkijről? Fáj az igazság, hogy Andre Cury nevét összekötötted Rosell nevével,közben Laporta leigazolta Vitor Roque-t,akinek a képviselője Andre Cury? Fáj hogy 92-ben Ronald Koeman eldöntötte a meccsünket a Sampdoria ellen? Fáj hogy Rosell kihasználva a kapcsolatait ,Ronaldinhot a Barcelonához hozta? Fáj hogy a brazil zseni vezetésével lezárták a korszakotokat,(Real Madrid),és Barca drukker lettél? Még jó hogy nem Te írod a Barcelona történelmét!

Red Cule 2024.08.20. 18:29:32

Mendemonda: Leaót akarjuk a Milánból. Örülnék neki, nem mellékesen.

Red Cule 2024.08.20. 18:36:52

@Red Cule: ... és Chiesa neve is felmerült.

evooo 2024.08.20. 20:10:55

Gundogant van ahol ingyen irjak van ahol Cancelo csere. Vki tudja mi tortenik?

Robi71 2024.08.20. 21:11:21

@Red Cule: A tm szerint 90 millió, de szerintem a Milan ennél is többre taksálja a legnagyobb értékét.

Robi71 2024.08.20. 21:18:01

@evooo: A Mundo Deportivo szerint a City nem megy bele egy Gündo-Cancelo cserébe.

Robi71 2024.08.20. 21:21:41

@evooo: A Barca-nak el kell adni játékosokat (akár ingyen elengedni a nagy fizetéssel rendelkezőket) azért, hogy regisztrálni tudják az új igazolásokat. Ezért sem fér bele egy Gündo-Cancelo csere.

KJDaniel98 2024.08.20. 22:55:31

Rettentő érzés ilyen állapotban látni szeretett csapatomat.. a világ egyik legjobb középpályását ingyen engedjük el, ez valami egészen félelmetes abból a szempontból, hogy mekkora bajban is vagyunk anyagilag, ha fontosabb a bérkeret felszabadítása, minthogy kapjunk normális átigazolási díjat is.

Sosem tudtunk jól eladni, ez közismert, hogy minket játékosok eladásánál és vásárlásánál is jól le lehet húzni de ez már tényleg next level.

Bárcsak látnám már a kiutat ebből.

KJDaniel98 2024.08.20. 22:57:48

@Red Cule: ez is egy ordas nagy hazugság a Laportáék által irányított média részéről.
Arra nincs pénzünk, hogy az idegenbeli mezt bemutassuk, Leao-ról maximum álmodozni tudunk de szerintem perpill ahhoz is szegények vagyunk :D

KJDaniel98 2024.08.20. 23:04:27

“Ne feledjük, Xavi legutóbbi sajtótájékoztatóján figyelmeztetett minket, hogy a Barca gazdasági helyzete nagyon rossz, és arra kért mindenkit, hogy csökkentsük a várakozásokat. Ezért menesztették Xavit... de Xavi igazat mondott, Laporta nem.
Szörnyű átigazolási időszak, és a La Masiának ismét meg kell mentenie minket.“

Robi71 2024.08.21. 10:11:03

Lewa 36 éves lett. Isten éltesse és sérülésmentes szezont!

Raven1975 2024.08.21. 13:05:44

Egy normális klubnál, egy magára valamit is adó sportigazgató abban a helyzetben, ami most nálunk van egyet tesz: elküldik/lemond. De mivel nálunk ez nem így van, onnan tudható, hogy nem egy normálisan működő klub vagyunk.

KJDaniel98 2024.08.21. 13:40:36

@Raven1975: Ez a Gündogan transzfer tökéletesen bemutatja azt a fejetlenséget ami jelenleg zajlik a klubnál.

Rábeszéljük, hogy ne hosszabbítson szerződést, Laporta beígéri neki a zsíros szerződést, majd mikor ki kéne csengetni neki, elküldik INGYEN, mindezt úgy, hogy tavaly megkockáztatom az egyik, ha nem a legjobb játékosunk volt.

Szavak nincsenek már erre, jobb is ha nincs pénzünk mert ha van akkor csak hülyeségeket csinálunk sorra.
Több, mint egy blog!
süti beállítások módosítása