Ma este 21:00 órakor a Bajnokok Ligája ligaszakaszának 2. fordulójában a Barça a Galatasaray vendégeként lép pályára az Ali Sami Yen Spor Kompleksiben. A mérkőzésen az olasz, Marco Guida fújja a sípot, a VAR felelős Marco Di Bello és az RTL+ streaming platformon követhetjük figyelemmel az eseményeket.

Okan Buruk nem számíthat a sérült védőre, Wilfried Singóra. Hansi Flick elővigyázatosságból pihenteti Raphinhát, míg Andreas Christensen, Frenkie de Jong és Roony Bardghji sérülés miatt hiányoznak a keretből. A Galatasaray és a Barça egymás elleni örökmérlege az európai kupasorozatokban egyértelmű katalán fölényt mutat, az eddig lejátszott 10 hivatalos tétmérkőzésen (8 a Bajnokok Ligájában, 2 az Európa-ligában) a Barça 6 alkalommal nyert, míg a Galatasaray mindössze 1 győzelmet aratott, 3 mérkőzés pedig döntetlennel zárult. A gólkülönbség 16-7 a Barça javára. A Galatasaray fanatikus tábora még a legtapasztaltabb csapatokat is képes megremegtetni. Török terepen sosem egyszerű a játék, de ha tartjuk a lehengerlő formánkat, a mai meccs sem különbözhet az eddigiektől. Força Barça!

Barcelona híres az Antoni Gaudí által fémjelzett katalán modernizmusról, ám a katalán főváros utcái számos olyan rejtett gyöngyszemet is tartogatnak, amelyek mellett a felszínes turista könnyen elsétálhat. Ilyen a Carrer de Girona 86. szám alatt található Casa Pomar (Pomar-ház) is, amely hűen őrzi eredeti funkcióját: lakóháznak épült, és akképpen működik a jelenkorban is. A lakóház 1904 és 1906 között épült fel a korszak kiváló és elismert építésze, Joan Rubió i Bellver tervei alapján. Rubió neve szorosan összefonódott a kor legnagyobb zsenijével, ugyanis Antoni Gaudí tanítványaként és közvetlen munkatársaként leste el a szakma legapróbb fogásait. A Casa Pomar építésekor Rubió már önálló, kiforrott látásmóddal rendelkezett, amelyben a mesterétől kapott inspiráció egyedi, neogótikus elemekkel keveredett. A Casa Pomar egyik legnagyobb építészeti látványosságát és értékét paradox módon a szűkössége adja. Rubiónak egy kifejezetten keskeny és szűk telek állt a rendelkezésére az Eixample negyedben. A tervező azonban ahelyett, hogy korlátként tekintett volna a helyhiányra, zseniális vertikális játékkal és formai elemekkel alakította át a hátrányt az épület legfőbb erényévé. A keskeny homlokzat legdominánsabb eleme kétségkívül az első emeleten található. Itt a fal síkjából merészen kiugró, zárt erkélyszerű ablakkompozíció vonzza magára a tekintetet. Az ablakok alatti tartószerkezetet élénk zöld kerámialapokból és finom kőfaragványokból rakta ki a mester, amely csodás kontrasztot alkot a kőfelületekkel. Ez a gazdagon díszített, látványos és aprólékos megmunkálás hűen tükrözi a korszak kézműves maximalizmusát. A közbülső emeletek ablakai előtt elegáns, finom vonalvezetésű kilépők kaptak helyet. Ezeket a kecses szerkezeteket míves kovácsoltvas korlátok zárják le, amelyek egyszerre biztosítják a funkcionális biztonságot és a homlokzat légies ritmusát. Az épület koronáját a legfelső szinten kialakított, neogótikus ihletésű, nyers téglából formázott áttört galéria és a tetővonal csipkézett lezárása jelenti, amely méltó és monumentális zárlata ennek a függőleges remekműnek.

Ma 18:30 órakor a spanyol bajnokság 8. fordulójában a Barça a Getafe gárdáját fogadja a Spotify Camp Nou stadionban. A mérkőzésen Jesús Gil Manzano fújja a sípot, a VAR felelős Daniel Jesús Trujillo Suárez és a Spíler2 TV-n követhetjük figyelemmel az eseményeket. 

Raphinha nem sérült csupán elővigyázatosságból nem lép pályára a mai és a Galatasaray elleni összecsapáson, Frenkie de Jong a Betis ellen térhet vissza, Andreas Christensen visszatérése október végére várható, Roony Bardghji 2027 tavaszán térhet vissza a pályára. A vendégeknél Juanmi és Christantus Uche van a maródiak listáján. José Bordalás csapatát a sok taktikai szabálytalanság és nagyon tudatos játéktördelés jellemzi. Az előző szezonban a Barça oda-vissza nyert, az Estadi Johan Cruyffban 3-0-ra, a Coliseumban 0-2-re. A középmezőnyben tanyázó Getafe mérlege 2 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség. A Barça 100%-os mérleggel vezeti a bajnokságot. Maradjon is így! Força Barça! 

Barcelona nem csupán Gaudí szürreális épületeiről, a gótikus negyed szűk utcáiról és a Földközi-tenger morajlásáról híres. A katalán főváros egyik legromantikusabb és leginkább féltett kincse a város feletti domboldalon kapaszkodik fel: ez a Tramvia Blau, azaz a Kék Villamos. A patinás, kobaltkék színű járművek nem csupán a tömegközlekedés részei; Barcelona guruló történelme, amely a 20. század elejének aranykorát idézi meg. A Kék Villamost 1901. október 29-én nyitották meg az utazók előtt, a Tibidabo hegyen épülő szórakoztatónegyed és luxusrezidenciák kiszolgálására. Salvador Andreu elképzelései alapján megvalósult vonal hamar a barcelonai burzsoázia kedvencévé vált. Ahogy telt az idő, a világ nagyvárosain – így Barcelonán is – végigsöpört a modernizációs hullám. Az 1960-as és 70-es évekre a gépkocsik és az autóbuszok szinte teljesen kiszorították a kötöttpályás közlekedést. 1971 márciusában a városvezetés teljesen felszámolta a hagyományos villamoshálózat utolsó vonalát is. A meredek hegyoldalon futó Tramvia Blau egyedülálló panorámája és turisztikai értéke azonban megmentette a járatot, így hosszú időre ez maradt a múlt egyetlen működő villamosvonal-tanúja a városban (bár a 2000-es évek elején Barcelona teljesen új, modern villamosvonalakat is kiépített Trambaix és Trambesòs néven). A villamos története szorosan összefonódik a katalán politikai ellenállással is. A Franco-diktatúra idején, 1951 márciusában a madridi központi kormányzat drasztikusan megemelte a barcelonai villamosjegyek árát, miközben a fővárosban, Madridban az árak változatlanok maradtak. A megalázott katalán lakosság hatalmas, békés ellenállásba kezdett: heteken át senki nem szállt fel a villamosokra, mindenki gyalog járt dolgozni. Ez volt az elnyomó Franco-rendszer elleni első sikeres, tömeges polgári engedetlenségi mozgalom Katalóniában, amely végül meghátrálásra kényszerítette a kormányt, és az áremelést visszavonták. A villamosvonal mindössze 1,276 kilométer hosszú, ám annál látványosabb. A kiindulópont a Plaça Kennedy (az L7-es metró Avinguda Tibidabo végállomása), ahonnan a sínek az Avinguda Tibidabo sugárúton vezetnek felfelé. Az utazás során a szerelvények egy helyenként 8%-os emelkedővel birkóznak meg. Az ablakból kitekintve Barcelona legimpozánsabb, szecessziós (Modernista) stílusú palotái és dús kertjei suhannak el az utasok szeme előtt. A végállomás a Plaça del Doctor Andreu, ahonnan a látogatók közvetlenül átszállhatnak az ikonikus, üvegtetős siklóra (Cuca de Llum), hogy feljussanak a hegycsúcson magasodó Szent Szív templomhoz és a történelmi vidámparkhoz. A több mint 120 éves múltra visszatekintő történelmi infrastruktúra felett azonban eljárt az idő. A vágányok kritikus állapota miatt a Tramvia Blau már 2018 januárja óta ideiglenesen zárva tart. A biztonságos és hosszú távú üzemeltetés érdekében a hálózat és a történelmi kocsik teljes körű, mélyreható restauráción esnek át. A közel egy évtizede tartó kényszerpihenő után a barcelonai önkormányzat és a TMB közlekedési vállalat elkötelezett a műemléki érték megőrzése mellett: a lakossági egyeztetések után a végleges terveket elfogadták, és a nagyszabású kivitelezési munkálatok 2027 végén indulnak el. A felújítási munkálatok alatt a villamos vonalát a 196-os számú TMB-autóbusz helyettesíti, amely hajszálpontosan ugyanazon az útvonalon közlekedik a Plaça Kennedy és a siklóállomás között. A cél az, hogy a rekonstrukció után a Kék Villamos a következő évtizedekben is büszkén csilingelhessen a Tibidabo oldalában.

"Nem maradt más hátra, mint hogy köszönetet mondjak. Köszönetet mondjak, hogy húsz éven keresztül, még a legnehezebb pillanatokban is, soha nem hagytam abba a harcot, mindig mentem előre, mindent beleadtam, amim csak volt, és mindig itt akartam lenni, és szolgálni ezt a mezt. Nagyon fog fájni, hogy többé nem jövök ide, és nem lehetek az argentin válogatott tagja. Ha rajtam múlna, egész életemben itt lennék, mert Argentínáért játszani a világ legszebb dolga. Azt hiszem, ma többet beszélek, mint valaha korábban, egyszerűen azért, mert nem akarom, hogy ez a pillanat véget érjen. De azt hiszem, eljött az idő, hogy visszavonuljak. Az előző világbajnokság nagyon sokat kivett belőlünk mindazok után, amin keresztülmentünk. Éppen csak maradt bennünk annyi, hogy eljussunk a döntőig, de az utolsó pillanatig harcoltunk, ahogy mindig is tettük. Nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy ismét megnyerjük, és mindannak ellenére, amit rólunk mondtak, semmi furcsa nem történt. Az Anglia elleni mérkőzés nagyon sokat kivett belőlünk, mert tényleg mindent beleadtunk. 2022-ben az volt az álmunk, hogy ne csak az én álmomat, hanem egy egész ország álmát valóra váltsuk: ismét világbajnokok legyünk. És sikerült. Megnyertük a világbajnokságot, a Copa Américát, a Finalissimát… Hihetetlenül hálás vagyok mindazért, amit ezzel a válogatottal átélhettem. De ez az út nem csak 2022-ről vagy az utolsó világbajnokságról szólt. Rengeteg csapattársam harcolt mellettem ezért a mezért már jóval azelőtt, hogy végül világbajnokok lettünk. Soha ne kételkedjetek abban, hogy mindannyian mennyit harcoltak és mennyit adtak Argentínáért. Kiváltság és megtiszteltetés volt mindannyiukkal együtt pályára lépni, és annyi mindent megosztani egymással a pályán kívül is. Minden alkalommal, amikor pályára léptünk, tudtam, hogy bárkivel felvehetjük a versenyt, mert harcosok álltak mellettem, akik készek voltak meghalni a pályán. A legnagyobb dolgok eléréséhez erős csapatra van szükség, és csak a legnehezebb pillanatokban derül ki igazán, hogy mennyire erős is a csapatod. A miénk rendkívül erős volt, ezért sikerülhetett elérnünk azt, amit. Köszönöm ennek a csapatnak. Köszönöm, hogy segítettek valóra váltani azt az álmomat, amelyet gyerekkorom óta dédelgettem. Segítettek abban, hogy világbajnok lehessek. Szeretnék köszönetet mondani az embereknek is. Szerencsés voltam, hogy Argentína rengeteg városában játszhattam, és bárhová mentem, hihetetlen mennyiségű szeretetet kaptam. Az összes év alatt, bárhol is játszottunk a világban, a stadionok mindig tele voltak argentinokkal. Nem számított a mérkőzés vagy a távolság, az emberek hatalmas erőfeszítéseket tettek azért, hogy ott legyenek. Tudjuk, milyen nehéz dolog ez. Bárhová mentünk a világban, olyan érzésünk volt, mintha hazai pályán játszanánk, mert mindig éreztük a támogatásotokat. És ennek a támogatásnak folytatódnia kell. Jönnek majd nehéz, bonyolult pillanatok, és ezekben a pillanatokban kell minden eddiginél jobban támogatnotok a csapatot. Erős, egységes közösségekre van szükség, mert mindig lesznek olyanok, akik azt akarják, hogy a válogatott elbukjon, és ezt az örömet nem adhatjuk meg nekik. Itt, ebben a stadionban éltem át életem egyik legboldogabb napját: az első hazai mérkőzésünket azután, hogy világbajnokok lettünk. Gyönyörű volt. A mai nap pedig talán az egyik legszomorúbb, mert itt állok, és búcsút mondok nektek. Nagyon fogtok hiányozni mindannyian, de én mindig mellettetek leszek. Szurkolni fogok ezeknek a srácoknak és mindenkinek, aki utánuk jön. Annyi érzelem kavarog most bennem. Biztosan sok mindent elfelejtek megemlíteni, amit egyébként szeretnék elmondani, mert ez egy nagyon nehéz pillanat számomra. Az első ember, aki eszembe jut most, az édesapám. Nagyon fog hiányozni, hogy itt játszhassak. Szeretlek titeket, és büszke vagyok arra, hogy argentin vagyok. Hálával, büszkén és békével a szívemben távozom. Köszönök mindent."

1963-ban az utcát egy olyan férfiról nevezték el, akit Franco rezsimje kitüntetett; ma pedig annak a férfinak a nevét viseli, akit Franco kivégeztetett. Üdvözöljük a Passeig de Lluís Companys sétányon, amely a barcelonai Diadalív (Arc de Triomf) mögött húzódik. 1963-ban még Salón de Víctor Praderának hívták, az 1936-ban meggyilkolt karlista politikus tiszteletére. Lluís Companys Katalónia elnöke volt, akit Franco rezsimje 1940-ben a Montjuïc-kastélyban végeztetett ki. A városvezetés 1979 decemberében – négy évvel a diktátor halála után – változtatta meg az utca nevét. Nem a név volt az egyetlen dolog, ami megváltozott a Franco-kori Barcelonában: egykor katalán történelmi hősök nyolc bronzszobra szegélyezte a sétányt. Többségüket a polgárháború idején távolították el. Az 1950-es években ötöt beolvasztottak és bronzanyagukat felhasználták a La Mercè-szűz hatalmas szobrának elkészítéséhez; ez a szobor ma is a kikötő közelében álló Basílica de la Mercè tetején látható. Aztán az 1970-es években föld alatti parkolót építettek a helyszínen. A kerteket felszámolták, az eredeti lámpaoszlopokat pedig elbontották. A mai pálmafák olyan ültetőedényekben nőnek, amelyek közvetlenül a parkoló tetején helyezkednek el. Pere Falqués elegáns, padokkal egybeépített lámpaoszlopai nem eredetiek, hanem korabeli fényképek alapján készített hiteles másolatok, amelyeket 1991 és 1998 között helyeztek ki. Érdekesség: Josep Vilaseca i Casanovas katalán építész által tervezett Diadalív sosem egy csata emlékét őrizte, egyszerűen csak az 1888-as világkiállítás bejárati kapujaként szolgált. A vörös téglából felépített boltív a mór stílus jegyeit tükrözi. Tetején egy kőfaragás látható, a címerben a spanyol tartományok képviseltetik magukat.

A virágárusok színes forgataga és a hömpölygő tömeg előtt a La Rambla nem a város szíve, hanem a természet saját, zabolátlan folyómedre volt. A körút egy régi, szezonális patak útját követi, amely az esővizet a tenger felé szállította a középkori Barcelona szélén. Évszázadokon át ez nem az az elegáns sétány volt, amit a látogatók ma ismernek: lényegében egy homokos vízelvezető csatorna volt a városfalakon kívül. Ez segít megmagyarázni a nevet is. A "rambla" az arab ramla (رمل) szóból származik, amely homokos folyómederre vagy vízfolyásra utal. A 15. századra Barcelona átirányította a folyót egy másik mederbe, mivel a város kiterjeszkedett a középkori falain túlra. A régi csatorna fokozatosan átalakult, a víz által szelt helyből emberek által lakott és használt tér lett. Végül megjelentek a platánfák, a kávézók, a virágárusok, a színházak és az olyan ikonikus nevezetességek, mint a La Boqueria piac. Tehát amikor ma végigsétálsz a La Ramblán, lényegében Barcelona természeti földrajzának egy olyan darabját követed, amely jóval a híres sétálóutca előtt létezett. 

A brazil támadó tegnap érkezett vissza Barcelonába, ma délelőtt pedig a klub orvosai is megvizsgálták a Ciutat Esportivában. A Barça orvosi stábja megerősítette, hogy a sérülése minimális, csak egy kisebb ödéma keletkezett a combjában, ami miatt nem kell kihagynia egyetlen meccset sem. A csapatkapitány már bevethető lehet a jövő heti, Getafe elleni mérkőzésen is. Joan García és Eric García várhatóan szintén játszhat már a válogatott szünet utáni első meccsen.

A brazil támadó 89 gólnál jár a Barcelonában, ezzel a klub történetének legeredményesebb gólszerzői között a 28. helyen áll, és hamarosan több klublegendát is megelőzhet. Raphinha továbbra is írja a történelmet a Barcelonánál. A brazil szélső eddig 185 mérkőzésen 89 gólt szerzett a klub színeiben, amivel bekerült a Barça történetének 30 legeredményesebb gólszerzője közé. Jelenleg a 28. helyen áll, előtte azonban több neves, legendás játékos neve is szerepel a listán. Raphinha hamarosan több játékost is megelőzhet. Az első célpontja Bernd Schuster, aki 90 góllal a 27. helyen áll. Egy újabb találattal Raphinha beérné a németet, két góllal pedig már meg is előzné. Ha ennél is magasabbra tör, akkor Ronaldinho és José Mari Bakero következik, akik egyaránt 94 góllal osztoznak a 24. helyen. Justo Tejada 92 találattal a 26. pozícióban áll. Vagyis ha Raphinha még öt gólt szerez, beérheti a klub történetének egyik legendás brazil játékosát.

Ronaldinho a következő brazil célpont.

A Raphinha előtt álló nevek közül Ronaldinho emelkedik ki elsőként. A brazil szupersztár örökre beírta magát a Barcelona történelmébe, és 94 góljával jelenleg a klub történetének negyedik legeredményesebb brazil játékosa. Raphinha mindössze öt gólra van attól, hogy beérje Ronaldinhót. Ez újabb bizonyítéka lenne annak, milyen eredményes pályát fut be, és milyen ütemben fejlődik a Barcelona egyik meghatározó gólszerzőjeként. A brazil játékosok közül csak Evaristo (105), Neymar (105) és Rivaldo (130) előzi meg mindkettőjüket a Barcelonában szerzett gólok számát tekintve. 

Egy tétmérkőzéssel Neymar mögött.

A Neymarhoz való összehasonlítás egy érdekes statisztikára is rávilágít. Raphinha eddig 185 tétmérkőzésen lépett pályára a Barça színeiben, míg Neymar 186 alkalommal szerepelt a katalánoknál. Vagyis mindössze egy újabb mérkőzés kell ahhoz, hogy Raphinha beérje honfitársát a klubban lejátszott tétmérkőzések számát tekintve. 

"A sebességem? A gyorsaságomat szerintem az édesapámtól örököltem, bár édesanyám is rengeteget sportolt fiatal korában. Apám mindig azt mondja, hogy az ő sebességét örököltem, sőt még azt is állítja, hogy gyorsabb volt nálam. Ezt azért nehezen hiszem el (nevet). Mindketten sportoltak, édesapám pedig futballozott is. Szóval biztosan tőlük örököltem néhány tulajdonságomat. Nem az a típus vagyok, aki megpróbál bárkit lenyűgözni. Önmagam adom, őszinte és hiteles vagyok. Mindig mindent beleadok azért, hogy trófeákat nyerjünk. A szurkolók szeretete pedig hihetetlen. Szerintem még mindig tudok többet adni, de minden egyes percnek örülök, amit a pályán tölthetek, minden gólnak, amit szerzek, és minden győzelemnek, amit elérünk. Ha pedig segíteni tudom a csapatot, az még jobb. Mindent meg akarunk nyerni. Szerintem az a legjobb, ha minden játékos úgy érzi, hogy van esélye kezdőként pályára lépni. Versenyeznünk kell egymással (Anthony Gordon), mert a futball erről szól. Ugyanakkor meg kell őriznünk azt a jó hangulatot is, ami az öltözőben uralkodik. Ez a legfontosabb."