Több, mint egy blog!

2024. január 31. 09:58 - Culé Sarok

Fermín López: Az alázat, és kitartás példaképe

gfh-szgw0aaq4mi.jpg

 

Fermín az előszezon során egy bombagóllal és gólpasszal hívta fel magára a figyelmet az El Clásicon. Bár ennyi idő alatt nem lehet messzemenő következtetést levonni, mégis elég volt ez Fermín López számára, hogy nekünk Blaugrana drukkereknek illő legyen megtanulni a nevét az előző szezonban a Linaresnél kölcsönben szereplő játékos nevét. Olyannyira jól sikerült a 20 esztendős spanyol játékos bemutatkozása, hogy Xavi Henández is elismerően nyilatkozott róla az előszezont követően.

 Xavi: “Ő egy olyan játékos, akit kedvelek. Képes lövésekkel befejezni az akciókat és az utolsó passzok tekintetében is remek, ahogyan azt láthattuk is. Szóval ez tőle függ. Nincsenek komplexusaim azzal kapcsolatban, hogy a  saját nevelésű játékosoknak mennyi lehetőséget adok. Fermínnek van tehetsége. Mindkét lábbal ügyes. Mindkét középpályás profilban játszhat, balszélsőként is. Éhség és vágy van benne, és amikor ezt látom az edzésen, akkor lehetőséget adok neki. Mindig azt mondom nekik, hogy ez a mentalitásuktól függ. Önbizalmat kell adni a játékosnak, és nekem tetszik, amit látok. Ma ő jelentette a különbséget. Sokat segíthet nekünk a következő szezonban.”

Na de ki az a Fermín López?

Fermín 2003. május 11-én látta meg a napvilágot El Campillóban, ahol később el is kezdett futballozni, majd ezt követően a Recreativo Huelvánál folytatta ahonnét 2012-be a Real Betis csapatához igazolt. 2016 nyarán igazolt a Barcelonához ahol évekkel később, pontosabban 2022. augusztus 19-én megkapta első profi szerződését 2024-ig. Ezt követően a 2022-23-as szezonra kölcsönbe került a már fent említett Linares csapatához. Bátor húzás volt ez a részéről, hiszen a kölcsön mindig egy kisbetűs búcsú. Ám a fiatal spanyol ezzel a lehetőséggel élni tudott, hiszen 12 gólig jutott a 2022-23-as szezonban, innen tért vissza Barcelonába ahol  az előszezon előtti edzéseken nyújtott erős teljesítménye után 2023 júliusában behívták a felnőtt csapatba, ahol szintén kiváló teljesítményének köszönhetően Xavi megerősítette, hogy Fermín López a 2023-24-es szezonban a felnőtt csapatnál marad.

Kevés olyan sztoikus türelemmel rendelkező eset volt, mint az övé. A távozását sosem fogadta el haraggal, hanem mint a futball elkerülhetetlen részeként tekintett rá. Fiatalon beleegyezett, hogy Linaresbe, a nagyon kemény 1. RFEF-be menjen, a vak bizalom jeleként. Ami általában egy kölcsönadás formájában elrejtett végleges búcsút jelent (ahogy ezt már említettük), egy apró betűs búcsút,  ami csodálatos ugródeszkává alakult át: 12 gól volt a garanciája Linaresben.

És itt érkezünk el a türelem csendes, szinte legyőzhetetlen erejéhez: Fermín López 923 játékperc, 3 gól, 1 gólpassz után 2024. január 30-án hivatalosan is a felnőtt kerethez tartozik. Szerződése 2028-ig szól, mezszáma pedig 16-os lesz. Sok ilyen játékos kellene a football világába!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://culesarok.blog.hu/api/trackback/id/tr3018315511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Több, mint egy blog!
süti beállítások módosítása