"Köszönöm mindazoknak, akik eljöttek ma. Köszönöm az elnöknek, az igazgatóknak, a csapattársaimnak, a családomnak és a sajtó képviselőinek egyaránt. Az elmúlt években számos barátom búcsúzott el a szemem előtt, ma pedig rajtam a sor. Kis korom óta Culé vagyok, 14 évesen kerültem a klubhoz. Arról álmodtam, hogy egyszer magamra húzhatom ezt a mezt, minden pillanatot az utolsóként éltem meg, mert nem tudtam, meddig tarthat ez. A debütálásom óta szerencsés helyzetben voltam, hiszen fantasztikus játékosokkal dolgozhattam együtt, olyanokkal, akik a barátaimmá váltak az idő múlásával. Együtt sok-sok kupát nyertünk, varázslatos éjszakákat éltünk át közösen. Soha nem gondoltam, hogy 373 mérkőzésen léphetek pályára életem klubjában, és egyszer első számú csapatkapitány lehetek, átvéve Messitől, Busitól és Xavitól ezt a megtiszteltetést. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a hihetetlen kalandot számomra, és mindig támogattak engem. Felejthetetlen pillanatokat éltünk át együtt, amelyeket örökké a szívemben őrzök. A legjobbakat kívánom csapattársaimnak, szép jövő előtt áll a klub, és mától egy újabb szurkolóval bővül azoknak a köre, akik minden mérkőzésen szurkolni fognak a klubnak. Úgy ünneplek majd minden győzelmet, kupát, mint egy szurkoló. Anya, annak ellenére, hogy nem voltál velem az elmúlt években, te voltál az, aki erőt adott nekem a folytatáshoz, még a legnehezebb pillanatokban is. Biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke lennél a Barçában elért pályafutásomra. Coral, nem tudom mi lett volna velem, ha nem vagy mellettem. A klub és a város mindig az otthonunk lesz. Mindent megadtak nekünk, itt alapítottunk családot. Kaia és Dylan születésüktől fogva culék. Most rajtunk a sor, hogy egy új kalandba vágjunk bele, egy másik csapatban, egy másik városban. Büszkén távozom, mindent beleadtam 18 éven keresztül, a Barça életem klubja, és az is lesz örökké. Életem ezen szakasza véget ér, de biztos vagyok benne, hogy találkozunk még a jövőben. Visça el Barça!"
Köszönünk mindent Sergi! Sok sikert a folytatásban!
A bejegyzés trackback címe:
Feri7_ 2024.08.13. 19:40:09
KJDaniel98 2024.08.14. 13:30:20
Bivi76 2024.08.14. 13:54:44
Feri7_ 2024.08.14. 13:57:05
Bivi76 2024.08.14. 14:00:13
Bivi76 2024.08.14. 14:02:32
Feri7_ 2024.08.14. 15:09:10
Bivi76 2024.08.14. 17:54:37
barca1994 2024.08.14. 21:48:39
Robi71 2024.08.14. 22:19:40
Mert ha nem így lenne, akkor most saját nevelés...ingyen igazolás....vagy kölcsön opció maradna csak.
Hogy nem tudunk agyatlanul 100+ milliós játékosokat?...ez lehet nem is baj. :)
Robi71 2024.08.14. 22:28:20
A srácaintól azt a hozzáállást várom amit a 2022-23-as szezonban láttam. Csak kétszer játszunk a Real-al egy szezonban...és nem ezeken döl el a bajnoki cím.
A múlt sezon dicstelen volt...nem voltunk ott a bajnokságban és a BL-ben egy kis odafigyeléssel meglehetett volna a döntőbe jutás. Nem elélszem mikor volt korábban ilyen szerencsés BL sorsolásunk. Nagyon kár érte.
Robi71 2024.08.14. 22:31:42
Bivi76 2024.08.14. 22:32:42
KJDaniel98 2024.08.14. 23:19:06
A tavalyi BL kiesés számomra az utóbbi évek legfájóbb pillanata, tudom, hogy a futballban nincs “ha”, de basszus, ha ott Araujo nem állíttatja ki magát teljesen feleslegesen, akkor úgy érzem meg lett volna a továbbjutás, annyira szépen kézben tartottuk a meccset, ült a taktika is amit Xavi kitalált, ráadásul valóban ilyen könnyű ágra szökő évente kerülünk maximum.
KJDaniel98 2024.08.14. 23:26:02
Visszatérve még egy gondolat erejéig a pénzügyi helyzetünkre.. Xavi amikor kimondta az igazságot a klub helyzetéről, pár nappal később Laporta kirúgta, mint macskát …, majd nyár elején azzal “villogott”, hogy simán letudjuk igazolni Nico-t köszönhetően az elmúlt évek munkájának, nos, augusztus 14 van, kezdődik a szezon és az 1:1 szabályhoz való visszatérés sehol, a Nike deal sehol, a hiányposztokra az erősítés szintén sehol és lehetne még sorolni.
Akkor miben is nem volt igaza Xavinak..? Nagyon csalódott vagyok Laportát illetően.
Robi71 2024.08.15. 01:36:54
faramuci69 2024.08.15. 09:56:16
faramuci69 2024.08.15. 10:00:01
faramuci69 2024.08.15. 10:02:34
faramuci69 2024.08.15. 10:03:19
Bivi76 2024.08.15. 10:51:53
BlackStar* 2024.08.15. 11:31:17
Kiemelsz számodra nem szimpatkus embereket, persze azokat nem akik számodra azok voltak.
Ha a te óriási "profizmusodra" támaszkodna egy klub tini brazilokból és franciákból állna, de inkább nem is állna mert nagyon rövid időn belül teljes lepusztulás lenne a vége. :)
Robi71 2024.08.15. 11:46:44
Olyan vagy, mint egy rossz elkényezetett gyerek....akitől egyszer valaki elvette a kedvenc játékát és azóta sem tudsz megbocsájtani. Onnan kedzve ő tehet minden rosszról az életedben. :)
Bivi76 2024.08.15. 11:52:19
Bivi76 2024.08.15. 11:56:24
Bivi76 2024.08.15. 12:01:25
Bivi76 2024.08.15. 12:02:36
Bivi76 2024.08.15. 12:06:59
Robi71 2024.08.15. 12:09:21
BlackStar* 2024.08.15. 12:12:52
Én nem tartom magam szakértőnek, de nem is amatőrözök le olyan edzőket/játékosokat mint Xavi vagy Guardiola...
Viszont azt bátran kijelenthetem, hogy a nemzetisége egy embernek nem határozza meg azt milyen játekos vagy edző... de ha mégis a te logikád követjük magyarként te is egy amatőr, tudatlan balfék vagy (csak a saját szavaid használtam itt)! :)
Robi71 2024.08.15. 12:16:53
Kezdetnek például olvasd el ezt:
www.lavanguardia.com/mediterranean/20240508/9624651/barca-andre-cury-toxic-relationship-barcelona-soccer-vitor-roque-laporta-rosell-bartomeu.html
Bivi76 2024.08.15. 12:43:24
Bivi76 2024.08.15. 12:46:00
Barcaforever 2024.08.15. 13:04:25
BlackStar* 2024.08.15. 13:13:45
Bivi76 2024.08.15. 15:55:38
evooo 2024.08.15. 17:09:19
Bivi76 2024.08.15. 17:30:02
Robi71 2024.08.15. 18:00:56
A klub hanyatlásáért egyértelműen a Laporta-t váltó Rosell-Bartomeu páros okolható. Milliárdot költöttek haszontalan igazolásokra és miután szembesültek hozzánemértésūk eredményèvel kénytelenek voltak a még meglevő húzóemberek fizetését megemelni. Ráadásul a remélt bevételtöbblet elmaradt, így az adóság exponenciálisan emelkedni kezdett...ami a mai napig folytatódik és most már a törlesztést sem lehet tovább halogatni.
Röviden és velősen ez a mostani helyzet.
Bivi76 2024.08.15. 18:39:26
Robi71 2024.08.15. 19:11:59
Aztán jött a Rosell-Bartomeu páros és tönkretett mindent. Azzal kezdték, hogy a világ legjobb szakembergárdáját a szélnek eresztették és a helyüket alkalmatlanokkal töltötték fel. Aztán jöttek a rossz gazdasági döntések, a katasztrófális igazolások, a fizetések felelőtlen emelése...rossz döntések, amit a gazdasági válság csak felerősített és csődközeli helyzetbe vitték a klubot.
Innen visszahozni a klubot? ...aki azt igéri, hogy tudja a kiutat, az hazudik. Egyetlen kétsègem sincs Laporta jószándékáról, de lehetetlen kūldetésnek gondolom a vállalását, ahogy azt sem, hogy ezt más kevesebb tapasztalattal jobban csinálná. A klubot tulajdonformáját meg kell váltani..más kiutat nem látok. Hogy a csúcssikeres Real 1,2 milliárdos bevétel után csak 16 millió pluszt tud elkönyvelni mindent elmond az esélyeinkről.
Bivi76 2024.08.15. 20:05:06
Robi71 2024.08.15. 22:36:49
De az kétlem, hogy te voltál az első aki kritizálta őket (Rosell-t, majd Bartomeu-t): Nekem amár az első húzásaik sem tetszettek, amikor egyenként megváltak Laporta sikerstábkától (vezetők, edzők, stb.). Pedig akkor a megörökölt játékosállománynak köszönhetően még jöttek a sikerek. 2013-ban Rosell "ügyes" trükkel elhappolta Perez elől Neymar-t, majd 2014-ben volt egy olyan sikeres átigazolási szezonunk, amit a későbbiek tükrében nem is értek (Suarez, Rakitic, Stegen, Bravo). Ennek az eredménye lett az utolsó fantasztikus 2015-ös szezon.
Aztán jött a zuhanás Neymar távozásával és a "galaktikus" igazolásokkal. Gyanítom az addig aggodó Perez is csak ámult azon, amit a Barca klubvezetése utána produkált és élete legszebb napja Messi távozó bejelentése volt. Onnan kezdve nyugodtan hátradölhetett.
Robi71 2024.08.15. 22:42:33
Tartást várok a csapattól, semmi többet...olyant mint az utolső előtti szezonban. Amit a múlt szezonban láttam nagyon nem tetszett...teljesen egyetértettem Gündogan nyilkozataival az őszi Classico és a BL búcsú után.