Több, mint egy blog!

2024. augusztus 13. 13:39 - Raven1975

Sergi Roberto búcsúbeszéde:

"Köszönöm mindazoknak, akik eljöttek ma. Köszönöm az elnöknek, az igazgatóknak, a csapattársaimnak, a családomnak és a sajtó képviselőinek egyaránt. Az elmúlt években számos barátom búcsúzott el a szemem előtt, ma pedig rajtam a sor. Kis korom óta Culé vagyok, 14 évesen kerültem a klubhoz. Arról álmodtam, hogy egyszer magamra húzhatom ezt a mezt, minden pillanatot az utolsóként éltem meg, mert nem tudtam, meddig tarthat ez. A debütálásom óta szerencsés helyzetben voltam, hiszen fantasztikus játékosokkal dolgozhattam együtt, olyanokkal, akik a barátaimmá váltak az idő múlásával. Együtt sok-sok kupát nyertünk, varázslatos éjszakákat éltünk át közösen. Soha nem gondoltam, hogy 373 mérkőzésen léphetek pályára életem klubjában, és egyszer első számú csapatkapitány lehetek, átvéve Messitől, Busitól és Xavitól ezt a megtiszteltetést. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a hihetetlen kalandot számomra, és mindig támogattak engem. Felejthetetlen pillanatokat éltünk át együtt, amelyeket örökké a szívemben őrzök. A legjobbakat kívánom csapattársaimnak, szép jövő előtt áll a klub, és mától egy újabb szurkolóval bővül azoknak a köre, akik minden mérkőzésen szurkolni fognak a klubnak. Úgy ünneplek majd minden győzelmet, kupát, mint egy szurkoló. Anya, annak ellenére, hogy nem voltál velem az elmúlt években, te voltál az, aki erőt adott nekem a folytatáshoz, még a legnehezebb pillanatokban is. Biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke lennél a Barçában elért pályafutásomra. Coral, nem tudom mi lett volna velem, ha nem vagy mellettem. A klub és a város mindig az otthonunk lesz. Mindent megadtak nekünk, itt alapítottunk családot. Kaia és Dylan születésüktől fogva culék. Most rajtunk a sor, hogy egy új kalandba vágjunk bele, egy másik csapatban, egy másik városban. Büszkén távozom, mindent beleadtam 18 éven keresztül, a Barça életem klubja, és az is lesz örökké. Életem ezen szakasza véget ér, de biztos vagyok benne, hogy találkozunk még a jövőben. Visça el Barça!"

Köszönünk mindent Sergi! Sok sikert a folytatásban!

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://culesarok.blog.hu/api/trackback/id/tr418465673

Feri7_ 2024.08.13. 19:40:09

A magam részéről Köszönök Mindent Grande Sergi Roberto! ;) Szerintem sokan nem értékelik annyira, mint amennyire fontos "építőelem" volt ebben a "legós" korszakban ;) Sajnálom, hogy őt se tudtuk hozzá illően elbúcsúztatni...

KJDaniel98 2024.08.14. 13:30:20

Félelmetes kerete van a Realnak.. hacsak nem lesz valami belső viszály bizonyos játékosok “egója” miatt, akkor nem tudom lesz-e keresnivalója bárkinek ellenük, és nem csak a hazai bajnokságra gondolok.

Bivi76 2024.08.14. 13:54:44

@KJDaniel98: Az a szomorú, hogy a legfrissebb hírek szerint,Nico Williams nem lesz a játékosunk. Helyette Ivan Perisic,a 35 éves horvát játékos a kiszemeltünk. Közben a klub dolgozik Fati távozásán. Ha beigazolódik,Flick leírja magát. Mi folyik itt? Jó lenne ha valaki észbekapna már! Nevetség tárgya az egész klub.

Feri7_ 2024.08.14. 13:57:05

@Bivi76: sajnos évek óta a nevetség tárgya a Barça, jogosan... de továbbra is kitartóan: Barça, Barça, Baaarça!!! Amíg csődbe nem megyünk teljesen ;)

Bivi76 2024.08.14. 14:00:13

@KJDaniel98: A világ leggazdagabb, legprofibb klubja,akit egy focihoz értő elnök irányít, akiknek átigazolási stratégiájában nem szerepelnek spanyol játékosok. Azt vesz meg, akit akar,minden fiatal zseni,sztárjelölt náluk szeretne játszani.

Bivi76 2024.08.14. 14:02:32

@Feri7_: Persze hogy mindörökké Barca,de ami folyik itt,az totális amatőrizmus. 35 éves ics?

Feri7_ 2024.08.14. 15:09:10

@Bivi76: nemrég még egy olyan klub voltunk, ahová bármikor jönni akart volna egy kiváló játékos, manapság olyan klub vagyunk, hogy szinte senki... és ha akarna, akkor se tudnánk leigazolni, mert nincs rá keret... pénzügyi fairplay... stb. el vagyunk adósodva nem kicsit... akik itt vannak és el akarnánk adni, őket sem tudjuk, mert hülye lenne elmenni, amikor élő szerződése van és többet keres, mint amit máshol kereshetne... ennyi... valamikor Neymar eladása és Dembélé vétele idején romlott el ez az egész... azóta csak fokozódik... D.Olmo sem ér 55+7 millió eurót... és Neymar sem ért 222 milliót... és akkor is hiába volt +222 milliónk, mindenki tudta, hogy na most majd leraboljuk a Barçát ha kell neki v.melyik játékosunk... ez azóta is tart... vagy maradnak a kiöregedett játékosok... ennyi a történet... el kell tudni fogadni... ami nem egyenlő az egyetértéssel...

Bivi76 2024.08.14. 17:54:37

@Feri7_: Most cáfolják Perisicet. Hála az égnek!

barca1994 2024.08.14. 21:48:39

@KJDaniel98: Látunk mi már ijet,és nem müködött.Zidan,Figo, Ronaldo, Beckham,.

Robi71 2024.08.14. 22:19:40

@Feri7_: "nemrég még egy olyan klub voltunk, ahová bármikor jönni akart volna egy kiváló játékos, manapság olyan klub vagyunk, hogy szinte senki"....ez így most nem igaz, mert ha így lenne, akkor nem itt jászana Lewa, Gündo, de még Ferran és Olmo sem (akik kikényszerítették az eladásukat).
Mert ha nem így lenne, akkor most saját nevelés...ingyen igazolás....vagy kölcsön opció maradna csak.
Hogy nem tudunk agyatlanul 100+ milliós játékosokat?...ez lehet nem is baj. :)

Robi71 2024.08.14. 22:28:20

@KJDaniel98: szerencsére nem a játékoskeret értéke dönti el a meccseket. :)
A srácaintól azt a hozzáállást várom amit a 2022-23-as szezonban láttam. Csak kétszer játszunk a Real-al egy szezonban...és nem ezeken döl el a bajnoki cím.
A múlt sezon dicstelen volt...nem voltunk ott a bajnokságban és a BL-ben egy kis odafigyeléssel meglehetett volna a döntőbe jutás. Nem elélszem mikor volt korábban ilyen szerencsés BL sorsolásunk. Nagyon kár érte.

Robi71 2024.08.14. 22:31:42

@Bivi76: Sajnos Fati-ról beigazolódni látszik amit mondtam korábban...végérvényesen szétesett a srác.

Bivi76 2024.08.14. 22:32:42

@Robi71: Ezer százalékáig biztos voltam benne, hogy Te azzal jössz majd, hogy Perisic jó megoldás. Ki merem jelenteni, hogy aki ilyen játékosokban gondolkodik,az nem Barcelona drukker. Hihetetlen, hogy ahol egykoron Cruyff,Maradona,Romario,Koeman,Rivaldo, Ronaldo,Ronaldonho,Eto o,Messi,Henry,Neymar... focizott,egy ilyen játékos neve egyáltalán felmerült. Szégyen és gyalázat!

KJDaniel98 2024.08.14. 23:19:06

@Robi71: Igen, remélhetőleg a liga többi csapata ellen sikerül a lehető legkevesebbszer botlanunk és akkor a bajnoki címre meg lesz minden esélyünk, de őszintén mondom, hogy jelenleg fogalmam sincs mire számítsak a csapattól Flick irányításával, ez vagy nagyon jól sül el vagy már a karácsonyt sem éri meg Hansi, nem hiszem, hogy lesz egy “langyos” középút.

A tavalyi BL kiesés számomra az utóbbi évek legfájóbb pillanata, tudom, hogy a futballban nincs “ha”, de basszus, ha ott Araujo nem állíttatja ki magát teljesen feleslegesen, akkor úgy érzem meg lett volna a továbbjutás, annyira szépen kézben tartottuk a meccset, ült a taktika is amit Xavi kitalált, ráadásul valóban ilyen könnyű ágra szökő évente kerülünk maximum.

KJDaniel98 2024.08.14. 23:26:02

@Bivi76: én sem Perisicben látom a megoldást, hanem mondjuk Leao-ban a Milánból, csak éppenséggel rá nincs pénzünk, egy Coman kölcsön lenne a legjobb de nem tudom lépünk-e valamit vagy várunk a végtelenségig Nico-ra akitől különben nagyon nem tartom korrektnek, hogy a PSG-t visszautasította de nekünk nem képes szólni és az egész nyarunk ezzel megy el.

Visszatérve még egy gondolat erejéig a pénzügyi helyzetünkre.. Xavi amikor kimondta az igazságot a klub helyzetéről, pár nappal később Laporta kirúgta, mint macskát …, majd nyár elején azzal “villogott”, hogy simán letudjuk igazolni Nico-t köszönhetően az elmúlt évek munkájának, nos, augusztus 14 van, kezdődik a szezon és az 1:1 szabályhoz való visszatérés sehol, a Nike deal sehol, a hiányposztokra az erősítés szintén sehol és lehetne még sorolni.
Akkor miben is nem volt igaza Xavinak..? Nagyon csalódott vagyok Laportát illetően.

Robi71 2024.08.15. 01:36:54

@KJDaniel98: Ahhoz, hogy Nico megszólaljon az ügy kapcsán...a Barca-nak hivatalosan jeleznie kellett volna, hogy kész kivásárolni őt. Nem hallottam ilyenről és gyanítom nem is volt.

faramuci69 2024.08.15. 09:56:16

Laporta lejárata magát. Most már látszik, hogy Guardiolaval, Messivel (és a többi akkori fiatallal) mekkora mázlija volt. Számomra túl aitokratikus, de nem elég okos. Perez is tudja mit akar, de ő jobb csapatot épített maga köré. Nálunk minden atomjaira hullik. Igen, Xavi kevés volt még mint edző, de ettől ő még nem egy hülyegyerek. A Barcahoz a focihoz ért. Laporta egoja túl nagy hátrány nekunk. Deco alkalmatlannak tűnik a posztra, Laporta csicskája. Nálunk miért nincsen 30 éves szabály? Minek jött Lewa? Egy szezonra? Mi 4-et fizetünk. A matracosok megvettek Alvarezt. Nálam ez kiverte a biztosítékot. Inkább őt hoztuk volna mint a lengyelt. Nagy szarban vagyunk, de nem. Tudunk eladni senkit jó áron. Ráadásul még Roquet is idehoztuk. Töketlenek. Lenglet, Fati meddig tudnak még élősködni a klubon? Milyen szerződéseket kötünk?

faramuci69 2024.08.15. 10:00:01

@Bivi76: csak Fifazni tudsz? Szarból nem lehet várat építeni. Ide nem jön Mbappe, Bellinghamet nem mis fedeztuk fel. Nekünk az ökör Dembele kellett és a fos Kutinnyó. Idén a fiatalok fejlődésében bízhatunk. Fermim, Yamal, Pedri, Gavi akiktől a legtöbbet várom.

faramuci69 2024.08.15. 10:02:34

Kellene végre egy profi elnök és nem egy egoista simlis Laporta, aki csak egy csicskahadsereget tud magaköré építeni. Remel

faramuci69 2024.08.15. 10:03:19

Remélem megbukik a választásokon, persze rosszabb bármikor jöhet.

Bivi76 2024.08.15. 10:51:53

@faramuci69: Nekünk nemcsak Coutinho,és Dembelé kellett. Soroljam a City jelenlegi edzőjétől kezdve a baklövéseket, felesleges pénzkidobásokat? Alexander Hleb,Csihrinszkij, Martin Caceres, Keirrison,Hengique,Eto o-ibrahimovics ráfizetéses csere, Aleix Vidal, Arda Turan, Jeremy Mathieu, Paco Alcacer, Junior Firpo, Inigo,Marcos Alonso, Romeu, Douglas,Marlon.... napokig lehetne sorolni a baklövéseket. A klub jelenlegi helyzetéhez, Laportától és Guardiolától kedve, Rosellen, Bartomeun,Valverden,Setienen,Xaviig bezárólag, nagymértékben hozzájárultak. Felelőtlenek,pénzszóró amatőrök. Felelősség? Több százmilliós euró haszontalan elköltéséről beszélünk,ami csődközelbe taszította szeretett csapatomat. Nem a City kispadjáról kell okoskodni,meg mindig véleményt mondani a Barcáról,hanem beletenni a klub kasszájába Hleb,Csihrinszkij,Keirrison, Henrique,Caceres,és a veszteséges Eto o-ibrahimovics csere árát! Kérdésedre válaszolva,igen,Fifázok.Tudod miért?Mert 1992 óta szurkolok ennek a csodálatos klubnak,és nagyon fáj azt látni hogy tönkrement,tönkretették a hozzászólásomban említett amatőr, klubon élősködő ,tudatlan balfékek.

BlackStar* 2024.08.15. 11:31:17

@Bivi76: Ha ekkora szakértő vagy van bármi közöd a futtbalhoz azon kívül, hogy itt okoskodsz? Hozzászólásaidból inkább az jön le, hogy teljes homályban élsz sajnos.
Kiemelsz számodra nem szimpatkus embereket, persze azokat nem akik számodra azok voltak.
Ha a te óriási "profizmusodra" támaszkodna egy klub tini brazilokból és franciákból állna, de inkább nem is állna mert nagyon rövid időn belül teljes lepusztulás lenne a vége. :)

Robi71 2024.08.15. 11:46:44

@Bivi76: Mindig Guardiola-ra és Messi-re lyukadsz ki. Az elsőnek az a hibája, hogy a Barca történelmének legsikeresebb edzője és a modern futball legkiemelkedőbb reformátora....a másodiknak, hogy bár minden idők legjobbja, de nem brazil. :)
Olyan vagy, mint egy rossz elkényezetett gyerek....akitől egyszer valaki elvette a kedvenc játékát és azóta sem tudsz megbocsájtani. Onnan kedzve ő tehet minden rosszról az életedben. :)

Bivi76 2024.08.15. 11:52:19

@Robi71: Nem érzem miről beszélsz.Akkor ezek szerint az a véleményed,hogy amit írtam,egy cseppnyi igazság sincs benne?

Bivi76 2024.08.15. 11:56:24

@Robi71: Ki beszélt Messiről? Meg sem említettem a nevét! Neked fóbiáid vannak. Olyan vagy,ha írok valamit,Te rögtön reagálsz,és ellentmondassz. Milyen Barca drukker vagy Te? Fáj az, ha valaki megírja az igazságot?

Bivi76 2024.08.15. 12:01:25

@BlackStar*Én ismerek olyan csapatot, ami franciákból,és braziloktól áll. Ez a csapat 15-ször megnyerte a BEK/BL-t., és jelenleg címvédő. Akkor melyik irány is a jó Szakértő Úr?

Bivi76 2024.08.15. 12:02:36

@BlackStar*: Annyi közöm biztos van a focihoz mint Neked!

Bivi76 2024.08.15. 12:06:59

@Robi71: Guardiola a világ legjobb edzője? Bizonyította idén a BL-ben! Több mint 1 milliárd euró elköltött pénz,1 BL siker.Óriási kaliber!

Robi71 2024.08.15. 12:09:21

@Bivi76: Te nem az igazságot írod le, hanem a saját fusztrációdat, ami elhomályosítja a gondolkodásodat és nem engedi látni sem a valódi okait, sem a valódi okozóit a jelenlegi helyzetnek.

BlackStar* 2024.08.15. 12:12:52

@Bivi76: Akkor mi tart vissza attól ha ennyire csodálod őket, hogy nekik szurkolj?
Én nem tartom magam szakértőnek, de nem is amatőrözök le olyan edzőket/játékosokat mint Xavi vagy Guardiola...
Viszont azt bátran kijelenthetem, hogy a nemzetisége egy embernek nem határozza meg azt milyen játekos vagy edző... de ha mégis a te logikád követjük magyarként te is egy amatőr, tudatlan balfék vagy (csak a saját szavaid használtam itt)! :)

Robi71 2024.08.15. 12:16:53

@Bivi76: Ha úgy döntesz, hogy félreteszed a fusztrációdat és a sértődöttségedet a tisztánlátás érdekében még segítek is neked.
Kezdetnek például olvasd el ezt:
www.lavanguardia.com/mediterranean/20240508/9624651/barca-andre-cury-toxic-relationship-barcelona-soccer-vitor-roque-laporta-rosell-bartomeu.html

Bivi76 2024.08.15. 12:43:24

@Robi71: Aki Perisicet szívesen látná a Barcában,akár csak fél,akár 1 évre,az ne papoljon nekem!

Bivi76 2024.08.15. 12:46:00

@BlackStar*: Tegye vissza Guardiola a klub kasszájába a több 100 millió eurót,amivel megkárosította az FC Barcelonát!

Barcaforever 2024.08.15. 13:04:25

Megint a cirkusz Bivi es Robi

BlackStar* 2024.08.15. 13:13:45

@Bivi76: 3 spanyol bajnokság, 2 spanyol kupa, 3 spanyol szuperkupa, 2 bl, 2 uefa szuperkupa és 2 Fifa világbajnokság. Olyan játékosokat járatott a csúcsra a klub történetében mint Messi vagy Iniesta vagy Busquets, akinek a marketing értéke óriási bevétleket generált a klub számára... visszaadta már bőven azt a 100 milliót még sokkal többet is.

Bivi76 2024.08.15. 15:55:38

@Barcaforever: Cirkusz? Hát aki Perisic érkezését üdvözölné,úgy gondolom azzal vitázni kell ,és észhez térítenie hogy ez az FC Barcelona.

evooo 2024.08.15. 17:09:19

Guardiola penzt is hozott a BL cimekkel bajnoksagokkal, minden edzonek van sikertelen igazolasa. BL-ben szerencsed is kell legyen, ha lattad a meccset felborult a palya a real ellen, nem volt kerdes melyik csapat jatsza a focit. Ki lehet esni igy is ez ilyen, ez a football. Sok mindenben egyetertek de Guardiola-t fikazni azert meredek. Sorra nyeri a bajnoksagokat. Nyert 3 BL-t. Tobbet biztos nem kolt mint a real,PSG kettos. sot utobbi evekben nagyon is okosan adnak vesznek jatekosokat.

Bivi76 2024.08.15. 17:30:02

@evooo: Arra szerettem volna kilyukadni, hogy a jelenlegi anyagi helyzet,egy hosszú folyamat eredménye,az elhibázott átigazolási politika nagymértékben befolyásolta. Ez visszanyúlik a Guardiola érához. Nem azt mondom hogy csak Ő tehet róla,de benne van.Ugyanúgy mint az utána követő időszak hibás lépései.Leírtam néhány játékos nevét.Hát mit mondjak? Finoman fogalmazva nem Barcelona szintjéhez méltó focisták.

Robi71 2024.08.15. 18:00:56

@evooo: Laporta első regnálása a klub történelmének legjobb időszaka...az egyetlen időszak, amikor még a fehérek is irigykedve néztek a Barca-ra. Rijkaard és főleg Pep remek munkát végeztek. Ráadásul Pep úgy tette minden idők legjobb klubcsapatának a Barca-t, hogy leamortizált, renitens sztárokat paterolt ki a csapatból és helyükre elsősorban a klub saját nevelésű aranygeneráció játékosait tette.
A klub hanyatlásáért egyértelműen a Laporta-t váltó Rosell-Bartomeu páros okolható. Milliárdot költöttek haszontalan igazolásokra és miután szembesültek hozzánemértésūk eredményèvel kénytelenek voltak a még meglevő húzóemberek fizetését megemelni. Ráadásul a remélt bevételtöbblet elmaradt, így az adóság exponenciálisan emelkedni kezdett...ami a mai napig folytatódik és most már a törlesztést sem lehet tovább halogatni.
Röviden és velősen ez a mostani helyzet.

Bivi76 2024.08.15. 18:39:26

@Robi71: Laporta addig igazolt jól,amíg Rijjkard volt az edző.Ezekhez kellett a holland edző szakértelme.Nem szeretném ismertetni magam.Kik jöttek Guardiola idején?Kiket kért? Laporta egy olyan elnök,akinek sokat köszönhetünk 2003-tól 2008 nyaráig.Utánna a munkája értékelhetetlen,ugyanúgy mint most is.

Robi71 2024.08.15. 19:11:59

@Bivi76: Pep előtérbe helyezte a saját nevelést és nem százmilliós igazolásokba verte a klubot. Ronaldinho, Deco, Touré, Eto'o helyét Xavi, Iniesta, Busquets, Messi, Pedro vette át. Egyetlen edzőt sem ismerek aki meg merte volna húzni ezt. Az idő a döntését igazolta. Az említett jàtékosok a klub történelmének legjobbjai lettek. Az egész világ a csodájára járt.
Aztán jött a Rosell-Bartomeu páros és tönkretett mindent. Azzal kezdték, hogy a világ legjobb szakembergárdáját a szélnek eresztették és a helyüket alkalmatlanokkal töltötték fel. Aztán jöttek a rossz gazdasági döntések, a katasztrófális igazolások, a fizetések felelőtlen emelése...rossz döntések, amit a gazdasági válság csak felerősített és csődközeli helyzetbe vitték a klubot.
Innen visszahozni a klubot? ...aki azt igéri, hogy tudja a kiutat, az hazudik. Egyetlen kétsègem sincs Laporta jószándékáról, de lehetetlen kūldetésnek gondolom a vállalását, ahogy azt sem, hogy ezt más kevesebb tapasztalattal jobban csinálná. A klubot tulajdonformáját meg kell váltani..más kiutat nem látok. Hogy a csúcssikeres Real 1,2 milliárdos bevétel után csak 16 millió pluszt tud elkönyvelni mindent elmond az esélyeinkről.

Bivi76 2024.08.15. 20:05:06

@Robi71: Remélem nem azt gondolod,hogy én Bartomeuval szimpatizálok.Megvetem azt az embert,mert tönkretette azt a csapatot,amit imádok.Talán az első voltam,aki akkoriban már kritizálta.A 2015-ös BL győzelem miatt nyerte meg még abban az évben a választást,Aleix Vidallal és Arda Turannal kampányolva. Laporta pedig Pogbával kampányolt, megegyezése volt Mino Raiolával. Ha akkor Laporta behúzza a választást, most más lenne a helyzet. Jelenleg akkora gondok vannak, hogy véleményem szerint már nem ura a helyzetnek.Ez a szomorú valóság.

Robi71 2024.08.15. 22:36:49

@Bivi76: Nem gondolom, hogy vele szimpatizálsz. Enyhén szólva is vannak fura dolgaid, de ennyire még te sem vagy eltávolodva a valóságtól. :)
De az kétlem, hogy te voltál az első aki kritizálta őket (Rosell-t, majd Bartomeu-t): Nekem amár az első húzásaik sem tetszettek, amikor egyenként megváltak Laporta sikerstábkától (vezetők, edzők, stb.). Pedig akkor a megörökölt játékosállománynak köszönhetően még jöttek a sikerek. 2013-ban Rosell "ügyes" trükkel elhappolta Perez elől Neymar-t, majd 2014-ben volt egy olyan sikeres átigazolási szezonunk, amit a későbbiek tükrében nem is értek (Suarez, Rakitic, Stegen, Bravo). Ennek az eredménye lett az utolsó fantasztikus 2015-ös szezon.
Aztán jött a zuhanás Neymar távozásával és a "galaktikus" igazolásokkal. Gyanítom az addig aggodó Perez is csak ámult azon, amit a Barca klubvezetése utána produkált és élete legszebb napja Messi távozó bejelentése volt. Onnan kezdve nyugodtan hátradölhetett.

Robi71 2024.08.15. 22:42:33

@Bivi76: Laporta szerintem sem ura a helyzetnek (más sem lenne)...ennek köszönhető a nevetségesen hangzó bátor nyilatkozatai. De egy mindenkori Barca vezető nem is tehet mást.
Tartást várok a csapattól, semmi többet...olyant mint az utolső előtti szezonban. Amit a múlt szezonban láttam nagyon nem tetszett...teljesen egyetértettem Gündogan nyilkozataival az őszi Classico és a BL búcsú után.
Több, mint egy blog!
süti beállítások módosítása