Több, mint egy blog!

2024. augusztus 04. 17:24 - Raven1975

Hansi Flick így értékelt a lefújás után:

"Tudtam mire számítsak, elvégre ez egy Clásicó, nagyon jó Real Madrid ellen és egy előszezoni mérkőzésről beszélünk. Azt kértem a srácoktól, hogy játszanak jobban, mint a City ellen tették, ezt pedig úgy hiszem teljesítette mindenki. A probléma hasonló volt az első meccshez, még mindig túl mélyen védekezünk. Szintén gond volt, hogy a letámadásunkat nem tudtuk az egész mérkőzésen fenntartani, volt, hogy az ellenfél szabadon hozhatta a labdát, ezen változtatnunk kell. Amikor viszont nálunk volt a labda, tetszetős dolgokat tudtunk csinálni. Pau Víctor? Nos, meglátjuk. Egyelőre két meccsen három gól, nem rossz. Tudja, hogyan kell gólt szerezni, ez fontos. Az első csapat ajtaja mindig nyitva áll. Ami a többi fiatalt illeti, fantasztikusak ezek a 16, 17, 18 éves fiúk. Ez egy igazán jó lehetőség volt számukra, hogy megmutassák, mire képesek. A City ellen Fort kezdett és Valle jött be csereként. Álex ma kiválóan játszott. Tud játszani a jobb és bal oldalon is. Fort és Baldé is nagyot hajtott, a csapatért dolgoztak. Elégedett vagyok, ez egy felkészülési meccs volt, ahol jól vizsgáztak a fiúk."

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://culesarok.blog.hu/api/trackback/id/tr418460063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bivi76 2024.08.04. 17:37:29

Ez az edző, igazi Úriembernek, és kiváló trénerek tűnik. Remélem nem kell csalódni benne! Visca el Barca!
Több, mint egy blog!
süti beállítások módosítása